Levendula
Lila alkonyAnne a verandán ült, a bögréjében már hideg volt a tea. A kert peremén lassan sötétedett, a levegő megtelt a levendula száraz, mély illatával. Nem volt az alkonyban semmi teátrális, csak a szél, ahogy végigsiklott a szárakon, és a tücskök, akik nem kérdezték, mennyi idő telt el a temetés óta.
Anne a verandán ült, a bögréjében már hideg volt a tea. A kert peremén lassan sötétedett, a levegő megtelt a levendula száraz, mély illatával. Nem volt az alkonyban semmi teátrális, csak a szél, ahogy végigsiklott a szárakon, és a tücskök, akik nem kérdezték, mennyi idő telt el a temetés óta. A nap úgy húzódott le a kerítés mögé, mint aki tudja a rendjét a dolgoknak. Ő pedig csendesen ült, és próbált nem kapaszkodni semmibe.
Gyerekkorában az anyja apró vászonzsákokat varrt, és levendulát töltött beléjük. Betette őket a ruhásszekrény polcaira, a párnája alá, néha még az iskolatáskájába is. Anne utálta akkor a nagymamás illatot, de aztán este mégis könnyebben aludt el. Vasárnaponként, amikor az anyja vasalt, a gőz illata összekeveredett a levendulával, és olyankor a konyhában valahogy minden egyszerűbbnek tűnt, palacsinta, rádió, csendes dúdolás a fogpiszkálóval kitámasztott receptkönyv fölött. Ezek a képek most nem úgy bukkantak elő, mint a fájdalom — élesen és harsányan, inkább úgy, mint egy halk, türelmes kopogás az ajtón.
A kórház szaga más volt. Műanyag, fertőtlenítő, fáradtság. Anne oda is vitt egy kis csokor levendulát. Nevetséges, gyerekes ötlet volt, de az anyja mosolygott, és azt mondta: „Ez vagy te.” Az utolsó napok egyikén a virágot egy vízzel teli műanyag pohárba állították, túl közel a neonlámpához, ami mindent kifehérített. Az anyja már alig érzett illatokat, de az ujjai reflexből végigsiklottak a szárakon, és az a mozdulat ott maradt, mint valami üzenet. A test tudja, mit kell tenni, akkor is, amikor a szavak már nem segítenek.
Most a verandán Anne letépett egy apró szárat, összedörzsölte a virágot a hüvelyk- és mutatóujja között. A bőrén felszabadult az olaj, és az illat hirtelen erősebb lett, sűrűbb, mintha közelebb hajolt volna hozzá valaki. Mélyet lélegzett. A gyász nem egyszerűsödött le tőle, nem tűnt el, csak egy pillanatra elhallgattak benne a kemény mondatok: „lépj tovább,” „erősnek kell lenned,” „az idő majd begyógyítja.” Tudta, hogy az idő nem gyógyít. A hiány továbbra is ott tátongott, de most a peremeire puhábban simult rá a levegő.
A lépcsőfokon hangyák vittek valamit kitartóan, a kapu előtt a szomszéd macska összegömbölyödve aludt. A világ ment tovább, botrány nélkül, és ez egyszerre volt sértő és megnyugtató. Anne mély levegőt vett és érezte, hogy a mellkasa lassan kitágul. Rájött, hogy az anyja nem csupán a hang, a mozdulatok és receptek, hanem ez az illat is, ami úgy telepszik rá a nap vége felé, hogy közben nem kér semmit cserébe, viszont nem is ígér semmit.
Felállt, bement a konyhába, és a fiók mélyéről előszedett egy régi vászonzsákot. A varrásnál kissé szétfoszlott, a sarkán halványan látszott még az anyja mozdulatainak precizitása. Kiment a kertbe, óvatosan vágott pár szálat, aztán megtöltötte a zsákot, és a párnája alá csúsztatta. Nem azért, hogy jobban aludjon, hanem, hogy legyen valami, amihez visszatérhet, amikor a hiány érzése túl nagy lesz. Egy halk lélegzet, amit meg lehet találni sötétben is.
Leült az asztalhoz és maga elé húzta a jegyzetfüzetét. Nem búcsúlevelet írt, hanem feljegyzéseket: a rántott leves titkát, a fényt, ahogy délután négykor beesett a folyosóra, azt a mondatot, amit az anyja mindig kimondott, amikor megijedt: „Lélegezz, kislány.” És a felismerést, hogy a gyászt nem lehet jól csinálni, mert az nem egy feladat, inkább egy jelenlét. Végig ott maradni önmagunk mellett, akkor is — sőt, főleg akkor, amikor minden szét akar esni.
Mire befejezte, az este beosont a kertbe. Az illat nem tűnt el, csak egyenletesebbé vált. A verandáról nézte a sötétedő bokrokat, és érezte, hogy ez a nap nem győzelem volt, sem vereség, csak egy nap, amit elcipelt a vállán. És abban a csendben, ahol a hangyák, a macska, a tücskök és a levendula mind elvégezték a maguk dolgát, Anne kimondta halkan: „Köszönöm.”
A gyászt nem lehet jól csinálni, mert az nem egy feladat, inkább egy jelenlét.
Levendula — Lila alkonyvidd haza a levendulát
A Levendula kollekció azoknak készült, akik tudják, hogy a hiány nem múlik el attól, ha szépen beszélünk róla. A novella mellé tartozó print, jegyzettömb, könyvjelző és apró papírtárgyak ugyanazt a lila alkonyi hangulatot viszik tovább: emlékezést, lassú megnyugvást, esti puhaságot és azt a halk kapaszkodót, amit néha egy illat ad, amikor a szavak már elfogytak.
Art Prints
Levendula
A teljes kollekció- Jegyzettömb – S méret
- Jegyzettömb – M méret
- Jegyzettömb – L méret
- 2 db könyvjelző
- A4-es art print
- Hologrammos matrica
- Mágneses könyvjelző
- Jegyzetfüzet
gyakran ismételt kérdések
A Floral & Fruit novellák hangulatos, irodalmi szövegek, általában 14+ korosztálynak ajánlottak. Nem tartalmaznak erőszakot vagy explicit tartalmat.
Nem termékenként jár külön novella, hanem kollekciónként.
Havonta két új Floral & Fruit kollekció érkezik. A hírlevélre feliratkozva elsőként tudod meg, melyik növény következik.
Nem, a novella digitálisan érhető el. Görgess feljebb az oldalon és kattints a főbanner alatt az Elolvasom gombra.
A fizikai csomagokat hetente postázzuk. Magyarországon belül a szállítás általában 2–4 munkanap.
Ha feliratkozol a hírlevélre, elsőként értesülsz az új termékekről és az új kollekciókról is.

