Uncenzored Sisterhood

– Ez meg mi?

– Szerintem a vágy postása.

– Postása? Inkább expressz futár. Az ilyenek sosem hagynak értesítőt, csak ledobják a csomagot, és eltűnnek.

Nevettek, miközben végigmérték a férfit.

– Nézd azt a mellkast… ha ez egy ajánlott küldemény, én már alá is írtam.

– Én meg extra borravalót adnék. Természetben, nyilván.

– És a tetkó?

– Az a pecsét. Pont azért van, hogy ne tudj nemet mondani.

Egy pillanatra elhallgattak. A tekintete túl erős volt, túl direkt.

– Tudod, mi a baj az ilyen kézbesítésekkel? – kérdezte az egyik.

– Hogy nincs visszaküldési lehetőség.

– Ja. Ez nem a Shein. Élőben nem így működik. Ha átveszed, magaddal viszed az összes következményt is.

Nevettek, de közben mindketten tudták, a futár csak díszlet. Az igazi csomag az volt, hogy egymásnak mindig átadtak mindent, fotót, sztorit, szégyent, nevetést egyaránt.

– Na, akkor most melyikünk veszi át? – súgta az egyik.

– Senki. Inkább bedobjuk a közös csoportba. Az a biztos.

Nevetés, és már ment is a kép a lányokhoz.

– Na tessék, itt a bizonyíték, hogy a mennyben is van kondibérlet.

– Ugyan már. Ez nem angyal, csak a szomszéd srác, aki túl sok fehérjét tol, és úgy döntött, szárnyakkal jobban menne a bevásárlás.

– Nézd meg rendesen! Ez minimum egy középkategóriás arkangyal. És tuti az a típus, aki mindig előreenged a liftben.

– Ja. Én meg mindig a késős, szétszórt, „bocsi, otthon felejtettem a fejem” figurát kapom.

Nevettek, de közben mindketten elképzelték, milyen lehet, ha valaki tényleg föléd borítja a szárnyát, amikor menekülnél a világtól.

– Amúgy belegondoltál? Ez a mozdulat mennyire kényelmes lenne. Mint egy all-inclusive menedék.

– Hát persze. Csak ne felejtsd el, az első veszekedésnél kiráz a tollai közül, és mehetsz haza egyedül.

– Jó, de azért abban egyetértünk, hogy ezért az angyalért simán bemennénk vasárnap a templomba.

– Ja, még akkor is, ha előtte gyónni kéne. Bár azzal elég sok idő elmenne.

Korty az italból, aztán halk sóhaj.

– Lehet, de a végén, ha úgyis egyedül maradsz, akkor ez nem is kondibérlet. Ez inkább próbaidő.

– Próbaidő, sisterhood-garanciával. Ha kidobnak a mennyből, én még mindig itt leszek melletted.

Nevettek, és tudták, az angyal jól nézett ki, de az igazi biztonság mindig kettejük szárnya alatt volt.

– Te, várjál már… ez most komoly? Szarvak. Konkrétan szarvak.

– Persze. A sima félmeztelen már uncsi, most kell valami állatövi extra, hogy felkapd a fejed.

Nevettek, de közben azért rajta felejtették a szemüket.

– Az a baj, nem is a szarvak zökkentenek ki, hanem az a tekintet. Mintha pontosan tudná, mikor omlottál össze utoljára a konyhában.

– Hé, az múlt héten volt. És az nem összeomlás volt, hanem… stratégiai leülés a padlóra.

– Persze, hívjuk így.

Korty a borból, újabb kuncogás.

– De valljuk be, ha ez a szarvaskirály rám nézne így az utcán, azonnal azon aggódnék, van-e nálam cserebugyi.

– Én meg azon, hogy meddig kéne utána gyónni. Ez a bűntudat deluxe kiadása.

– Kit érdekel a bűntudat, ha a bicepsze így vet árnyékot?

Egy pillanatra elhallgattak.

– Szóval akkor ez most hivatalosan is lelki wellness?

– Igen. Csak nem testedzés, hanem bűntudat-edzés. És rohadtul egészséges.

Nevettek, és már nem a szarvak voltak a lényeg, hanem az, hogy mindig volt mellettük valaki, aki átkeremezte a padlón ülős napokat is.

– Na, ő az, aki miatt egyszer majdnem kiestem a 7-es buszon az ablakon.

– Tessék?

– Hát, ott ült szemben velem, félmeztelenül a kabát alatt. Ki a franc buszozik így? Rám nézett, én meg elfelejtettem kapaszkodni.

Korty bor, kuncogás.

– Biztos önmagát kereste a tekintetedben. Ő az a típus, aki saját magát is leszedné a falról, ha lenne róla poszter kirakva valahova.

– Lehet. De én úgy éreztem, amikor rám nézett, olyan volt, mintha azt kérdezné: „Készen állsz egy hibára, amit évekig emlegetni fogsz még?”

Egy pillanatig csönd volt, aztán újabb röhögés.

– Egy cseppet sem creepy egy vadidegen félig meztelen hapsitól, hogy a buszon flörtöl. Mondjuk te is olyan vagy, aki képes egy pillantásért meghalni.

– Ja, de legalább drámai lett volna a halálhírem: egy nő leesett a 7-esről, mert nem bírt elfordulni egy izmos mellkastól.

Nevettek. Az egyik megcsóválta a fejét:

– Szerencséd, hogy nem estél el. Ha elestél volna, nekem kellett volna összekaparni a maradék önérzetedet a Blaha közepén.

– Igaz. De valljuk be… úgy legalább sokkal izgalmasabb lett volna. Elvégre el is kaphatott volna. Ő elkap, én beleesek és… ding-dong esküvő.

Egy darabig nem szóltak, csak nevettek, aztán a másik odaszúrta:

– Vagy inkább ding-dong sürgősségi osztály.

Nevetésük elnyomta a poharak csörgését. A buszos incidensből végül csak sztori maradt, de abból olyan, amit még évekig elő fognak venni.

– Te, szerinted normális, hogy valaki így néz rád a vízből?

– Hát, ha éjjeli James Bond casting van a szomszéd medencében, akkor teljesen.

– Ez inkább James Biceps, nem Bond. Figyeld már a tekintetét, mintha hipnotizálni akarna.

– Sikerült is. Két másodperce még azt számolgattam, mennyi mosatlan tányérom van otthon, most meg azon gondolkodom, mennyi ideig nem kell a víz alatt levegőt vennem, ha utána úsznék.

Nevettek, miközben a koktél maradékát szürcsölték a műanyag pohárból.

– Ez egy olyan pillantás, amiért az ember hajlandó elveszíteni az önuralmát.

– Az enyém már rég elúszott. Legfeljebb holnap reggel megtalálom a parton, ahogy integet vissza.

– Tudod, mitől félek? Hogy idejön, megszólal, és kiderül, hogy a legmélyebb gondolata az, hogy jó hideg ez a víz.

– És akkor mi van? Nem a gondolataiért nézed, hanem a kulcscsontjáért. Te tényleg beszélgetni szeretnél vele?

Egy pillanatra mindketten elhallgattak, mert a pasi tényleg közelebb úszott.

– Igazad van. Ha ma este mégis vele végzed, legalább fotózz, hogy nekem is legyen mivel happy endet játszanom.

– Deal. Csak nehogy beleejtsem a telefont a vízbe.

A férfi közelebb ért, a nők meg összenéztek, és kitört belőlük a nevetés.

– Na jó, ez már túlzás. Ez a csávó olyan, mintha a genetikai lottón nem csak nyert volna, hanem átírta volna a szabályokat is.

– Hagyjál… az ilyenek élőben két mondat után lebuknak. Tipik „Szia, imádom a saját tükörképem” típus.

Nevettek, de közben mindketten tovább bámulták.

– Tudod, miért veszélyesek az ilyenek? Mert nem szerelmet ígérnek. Csak egy estét, amikor nem te gondolkodsz, hanem a tested. Mondjuk lehet, hogy nekem most épp egy ilyen kéne. Nem férjnek, nem pasinak. Csak… stresszoldó dekorációnak a hétvégére.

– Aha, persze. És hétfőn majd szépen visszaviszed, mint a kölcsönzős DVD-t?

– Miért ne? Van olyan, hogy férfibérlés. Láttam a neten.

– Az nem bérlés, az terápia. Bár ez valószínűleg sokkal olcsóbb, mint a pszichológus és garantáltan nincs várólista.

Nevettek, aztán a másik halkan hozzátette:

– Persze a mellékhatás reggel jön. Amikor felébredsz, és csak a barátnődre számíthatsz, aki kávét főz, miközben te próbálod összerakni a maradék önbecsülésedet.

– És ez a legjobb mellékhatás. Mert azok mi vagyunk.

Nevetés, pohárkoccanás. A férfi még mindig pózolt, de ők már pontosan tudták, nem ő volt a gyógyszer, hanem a sisterhood, ami mindig működött, mellékhatás nélkül.

– Szóval akkor? Pszichológus vagy egy üveg bor és ez a fickó?

– Egy üveg bor mindig olcsóbb. De egyedül kevésbé szórakoztató.