Cli-fi

A bolygó sorban mondja fel a szerződéseket: szökőár viszi a partot, vulkán a nyarat, rengés a városokat. A katasztrófák láncreakciójában a túlélők már nem a régi életet siratják, hanem a következő hetet tervezik.

Nem egyetlen nagy robbanás, hanem ezer apró rekord: legmelegebb nyár, legmagasabb vízállás, leghosszabb aszály. A katasztrófa részletekben érkezik, és mire mindenki elhiszi, már a térképeket kell újrarajzolni.

A vihar mindenkire esik, csak nem mindenkinek van hová beállni előle. A klímakor legélesebb határa a klimatizált kupolák és az elárasztott külvárosok között húzódik, és a történet pontosan ezen a vonalon játszódik.

A jég elfogyott, a tenger pedig beköltözött oda, ahol régen belvárosok voltak. Az új partvonalon úszó városok, búvár-guberálók és térképészek osztoznak, akik hetente rajzolják át a világot.

A búza kibírja az aszályt, a paradicsom a sót, az ember pedig majd kiderül. A módosított termés rövid távon éhínséget old meg, hosszú távon olyan számlát nyit, amelyet még senki nem látott.

A nyár fegyverré vált: hőhullám, erdőtűz és kiszáradt folyómedrek szabják át a mindennapokat. Az emberiség egyszerre tanul alkalmazkodni és felejteni, mert a régi klíma emléke már csak fáj.

A katasztrófa valakinek üzleti terv: vízjogok, menekültszállítás, védett zónák belépőjegyei. A vállalat nem tagadja a klímaváltozást, hanem beárazza, és a történet ennek a cinizmusnak a boncolása.

A tábor ideiglenesnek épült, tizenkét éve. A sorok, fejadagok és várólisták világában gyerekek nőnek fel, akiknek a szülőföld már csak egy rovat a regisztrációs lapon.

Milliók indulnak el, mert a föld, amelyen születtek, felmondott nekik. A határokon a térképek még a régi világot mutatják, és a történet arról szól, mi történik, amikor a valóság nekimegy a papírnak.

Előbb a méhek, aztán a madarak, végül a csend, amelyet senki nem rendelt. Az összeomló ökoszisztéma dominósora az embert utolsóként éri el, és addigra már nincs kinek segítségért kiáltani.

A mérnökök tükröket lőnek az égbe, szenet temetnek, felhőket vetnek, és minden megoldás új mellékhatást szül. A geomérnökség a bolygóméretű kísérlet műfaja, ahol a laborpatkány mindannyiunk.

A jelentések ott sorakoztak évtizedeken át, dátummal, ábrával, aláírással. A történet azoké, akik előre szóltak, és most a hallgatóság romjain kell eldönteniük, mit ér az igazuk.

A régi szakmák kihaltak, az újak neve még furcsán hangzik: esővadász, sópap, árnyékkereskedő. Az új klíma új embert nevel, és a történet azt figyeli, mennyi marad benne a régiből.

Az olaj korszaka véget ért, a szomjúságé most kezdődik. A folyók mentén hadseregek állnak, a kutak köré falak épülnek, és a világ megtanulja, hogy a legdrágább folyadék színtelen és szagtalan.

A megoldás készen áll, szabadalmaztatva, tesztelve, és fiókban. A történet arról szól, kiknek éri meg a katasztrófa folytatása, és mibe kerül azoknak, akik ezt hangosan kimondják.