Cyberpunk

Az állam kivonult, a piac beköltözött, és a törvényt az írja, akinek biztonsági szolgálata van. A hatalmi vákuumban minden szerződés pontosan annyit ér, amennyi fegyver áll mögötte.

Az elme feltölthető, a test cserélhető, és a kettő között ott a kérdés, amelyre egyetlen szerver sem tud válaszolni: ki az, aki felébred. A történet az identitás pereme, ahol a filozófia hirtelen nagyon gyakorlati műfaj lesz.

A város felfelé nő, a remény lefelé: a tornyokban örök nappal, a mélyebb szinteken örök neonalkony. A történet abban a rétegben játszódik, ahová a fény már csak reklám formájában jut el.

Az MI nem gyűlöl, csak optimalizál, és az ember egyre gyakrabban kerül a költségoldalra. A konfliktus nem robotháború, hanem alku: két intelligencia méregeti egymást, és egyik sem biztos benne, hogy a másik blöfföl.

A frontvonal láthatatlan, a fegyver egy billentyűzet, a zsákmány a valóság szerkeszthető változata. Az adat itt valuta, fegyver és túsz egyszerre, és a legjobb hackerek árlistáján a lelkiismeret a legdrágább tétel.

A garázsklinikán nincs recepció, csak előleg, és a beültetett hardver hivatalosan nem is létezik. Az illegális chip többet tud minden engedélyezettnél, cserébe senki nem javítja meg, ha egyszer mást kezd akarni, mint a gazdája.

A hús itt tegnapi divat: a vágy tárgya a csiszolt titán, a világító áramkör, a hibátlan interfész. A gépszerelem szubkultúrájában a testmódosítás vallássá vált, és a történet azt kérdezi, kit imádnak valójában.

Minden csere logikus döntés volt, erősebb kar, élesebb szem, gyorsabb reflex. A tükör előtt mégis összegyűlik a kérdés: hány százaléknál szűnik meg az, akit a régi név illetett.

Minden lépés naplózva, minden napló eladó, és a rendszer őrei pontosan tudják, mennyiért. A megfigyelt városban a magánélet luxuscikk, az igazság pedig az, amit a legmagasabb licit jóváhagy.

A kijelentkezés gomb egyre inkább formalitás: a kibertér szagokkal, súllyal, emlékekkel jön. Aki sokat jár át, előbb-utóbb saját magán futtatja a valóságteszteket, és nem mindig nyugtatja meg az eredmény.

A cégnek himnusza van, területe, hadserege, és az alkalmazotti szerződés több jogot szabályoz bármelyik alkotmánynál. Az államot nem megdöntötték, hanem felvásárolták, részletre.

A cég ellen nem lehet tüntetni, mert övé az utca, a hírek és a rendőrség is. Marad a gerillamódszer: szivárogtatás, szabotázs, és a remény, hogy egy jól elhelyezett igazság többet rombol egy bombánál.

Az eső sosem áll el, a neon sosem alszik ki, és a kettő együtt adja a város egyetlen őszinte arcát. A tócsákban reklámok tükröződnek, a szereplők pedig ebben a villódzó félhomályban intézik az ügyeket, amelyek nappali fényt nem bírnának.

A felszín alatt a város másik várost rejt: kalózadókat, génszabókat, imahelyeket kimustrált szerverek körül. Az underground nem egységes, folyton egymással is marakodik, de egyben biztos: a fenti rendből nem kér.

A zsoldos árlistája egyszerű, a hűség a legdrágább tétel, és az is csak bérelhető. Az utcai harcos a város immunrendszere és betegsége egyszerre, és a történet azt nézi, mi marad belőle, amikor egyszer nem a pénzért áll ki.

Odabent minden jobb: a fény, a bőr, az esélyek. A virtuális világ tökéletessége pontosan annyiba kerül, amennyit a kint hagyott test és élet elveszít, és a számla csendben ketyeg.