Hauntings

Először csak furcsa hang, elmozdult tárgy, apró jel, könnyen elmagyarázható. Aztán a jelek nem kérnek magyarázatot, és nem is elégszenek meg vele.

A kísértetjárta helyről nem lehet elmenni: minden út visszavezet ugyanoda. A bezártság nem fizikai, hanem valami, ami nem engedi őket el.

A kísértés oka egy rég elföldelt titok, amely nyugtalanul fekszik. A szellemek csak akkor csendesednek el, ha valaki előássa, amit eltemettek.

A hőmérséklet hirtelen leesik, a levegő megdermed, és valaki más is jelen van. A hideg pont nem meteorológia, hanem figyelmeztetés.

A szellem újra és újra eljátssza a halála pillanatát, az időben megrekedve. A jelenet ugyanaz marad, amíg valaki meg nem érti, mit akar.

A régi ház olcsó volt, és most már tudni, miért, éjszakánként pontosan. A lakók lassan rájönnek, hogy nem egyedül költöztek be.

A tárgyak maguktól mozdulnak, repülnek, összetörnek, láthatatlan kéztől. A poltergeist nem beszél, csak dobál, és egyre pontosabban céloz.

A terület egy régi átok miatt romlott meg, és a föld maga is emlékszik. Ami itt jár, nem véletlenül jár, és nem véletlenül marad.

A tárgyban gonosz szellem lakik, és a gazdáját is magával vinné. Megszabadulni tőle nehezebb, mint megvenni volt, és mindig visszatalál.

A dühös lélek életében elszenvedett sérelemért tér vissza, névsor szerint. A bosszúja nem véletlenszerű, hanem precíz, és senkit sem felejt.

A szeánsz kérdéseket tesz fel a túlvilágnak, és választ is kap, túl sokat. A kapu, amit kinyitottak, nem csukódik be magától.

A zenedoboz magától indul, mindig ugyanannál a dallamnál, mindig éjfélkor. A dallamra valaki táncolt egyszer, és láthatóan még mindig szeretné.

A régi fényképen egy alak áll, aki a felvétel idején már évek óta halott volt. A ház új lakói lassan felismerik az arcot a folyosón is.

A film előhívva üres, mégis van rajta valaki, akit senki sem fényképezett. A vegyszer nem hazudik, csak olyat mutat, amit jobb lett volna sötétben hagyni.

Nem bíznak egymásban, nem is kedvelik egymást, de ami a házban van, az nem válogat.